Karneváléj 2017

, Hírek

A Karneváléj című műsorban – amelyet már negyedik alkalommal rendezett meg a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. augusztus 20-án a Nagyerdei Stadionban – többek között Majka és Curtis adott koncertet. Az esti látványos program megálmodói Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Jóna Szabolcs koreográfus, illetve a Debreceni Virágkarnevál munkatársai, többek között Dér István és Bálint Albin voltak. A hagyományoknak megfelelően idén is itt adták át a legszebb virágkocsinak és a legjobb művészeti csoportnak járó díjat.

 

A telt házas Nagyerdei Stadionban először Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter mondott köszöntőt. A tárcavezető kiemelte, hogy Debrecen mindig is híres volt arról, hogy a közösség és a nemzet érdekében mindig képes volt összefogni és példát mutatni.

 

Papp László Debrecen polgármestere elmondta: nagyon büszke a városra, mert az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy a város kiemelkedő módon tudja megünnepelni az államalapítást. Külön megköszönte annak a sok ezer embernek a munkáját, akik hónapok óta készültek a virágkarneváli programsorozatra, amely Debrecen legfontosabb és legnagyobb ünnepe.

 

A köszöntőket az ünnepélyes eredményhirdetés követte. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű porcelánserlegét, vagyis a legjobb művészeti csoportnak járó díjat a zsűri döntése alapján idén a brémai Stelzen Art gólyalábas művészei kapták. A zsűri értékelésében külön kiemelte a német csoport ízléses jelmezeit, kreatív gondolkodásukat, művészeti alázatukat, és a kapcsolatkialakítást a közönséggel. A szervezők – a zsűri döntése kapcsán – külön örömüket fejezték ki, hogy a herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe és elismert hungarikum ily módon is tovább viszi Debrecen és Magyarország jó hírét Németországba.

 

A nézők augusztus 20-án 10 órától 18 óráig a virágkocsikon található sorszám beküldésével voksolhattak a legszebb virágkocsinak járó fődíjról. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású serlegét idén a ThermoDam “Szárnyaló Debrecen”* virágkompozíciója kapta meg a közönségszavazatok alapján. Az alkotás szobrásza Abai-Nagy István, a virágdizájnt Lovas Marianna és Gulyás Tamás készítette, a statika a FÉM 97 Kft. munkája volt.

 

A díjakat Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Papp László, Debrecen polgármestere és dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Vezérigazgatója adta át a nyerteseknek.

 

A köszöntők és az ünnepélyes eredményhirdetés után 2000 külföldi és hazai táncos kíséretében a legnagyobb hazai sztárok léptek fel a játéktéren. Közreműködött például Janza Kata eMeRTon-díjas musicalénekes, Király Linda énekes-zeneszerző, Náray Erika színész-énekes, Palya Bea Príma-díjas és kétszeres Artisjus-díjas népdalénekes. Fellépett Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, Feke Pál színész- musicalénekes, Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színész, Király Viktor énekes, a negyedik Megasztár-sorozat győztese, Majka és Curtis, Miller Zoltán színész-énekes, Nagy Dániel Viktor színművész és Stohl András Jászai Mari-díjas színművész. Itt volt sokak örömére Pápai Joci, az Eurovíziós Dalfesztivál sztárja és a Dal 2017 győztese, Puskás Péter énekes-színész.

 

Képgalériánkat ide kattintva megtekinthetik Facebook oldalunkon.

Vélemény, hozzászólás?