Bár a hagyományos délelőtti felvonulást és a Karneváléjt a Nagyerdei Stadionban nem tudjuk megtartani, mindent megteszünk, hogy idén se unatkozzatok augusztus 15. és 23. között a Karneváli héten!
Ebben az évben 10 virágkocsit csodálhatunk meg, augusztus 20-án a Kossuth téren, majd augusztus 21-én a II. János Pál pápa téren. A 10 virágkocsiból több útnak indul más városokba augusztus 21-én, így 21-én 9, 22-én 6, 23-án pedig már csak 5 virágkocsi lesz Debrecenben egy helyen megtekinthető.
A virágkocsik mellett Galiba Gyermekfesztivál, Tündérkert, fényfestés, kiállítások, vásár is vár, valamint, hogy az igazi karneváli hangulatot is becsempésszük a város tereibe, egész héten táncos flashmobokra számíthatunk a Kossuth téren és a Nagyerdőn!
Honlapunkon és műsorfüzetünkben minden program részletesen megtalálható!
Várunk a Virágkarnevál idei különkiadására!